2014-05-06

Megvédjük a magyar akácot

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védenék a magyar akácot - közölte Glattfelder Béla (EP-) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on
Megosztás az IWIW-en

 


Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védi a magyar akácot a Fidesz-KDNP. MTI Fotó: Kovács Attila

Hangsúlyozta, meg kell akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az erdészetekben és a faiparban dolgozóknak, valamint a méhészeknek is munkát adó magyar akác visszaszorítását vagy kiirtását. Megjegyezte, hogy a magyarországi fatömeg mintegy 30 százaléka akác, az országban termelt összes méznek pedig nagyságrendileg a fele akácméz, így ez a fafajta körülbelül százezer embernek nyújt megélhetést.

Glattfelder Béla azt mondta, akár már május közepén bekerülhet a hungarikumok közé az akác és az akácméz, ami azért fontos, mert e helyi védelmet az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie az úgynevezett idegenhonos özönfajok listájának összeállításakor.

Emellett módosítani kell a 2009-es erdőtörvényt, mert nem lehet úgy küzdeni európai uniós szinten a magyar akácért, hogy közben a magyar jogszabály azt egy veszélyes, idegenhonos fajtaként határozza meg - tette hozzá a politikus, a többek között egyetemi karok, tudományos kutatóintézetek, érdekképviseletek, köztestületek és magánerdő-tulajdonosok részvételével létrejött "akác-koalíció" vezetője.

A tájékoztatóra egy akácággal érkező EP-képviselő jelezte, hogy az idegenhonos özönfajok említett listáját a következő egy évben állítja össze az unió elsősorban környezetvédelmi szervezetek javaslata alapján. Ezt követően az Európai Bizottság körülbelül fél éven át konzultál majd a tagállamokkal a pontos tartalomról.

A kormánynak és a magyar EP-képviselőknek ezért a jövőben is határozottan kell fellépniük annak érdekében, hogy a magyar akácot ne vegyék fel e listára - mondta Glattfelder Béla, kijelentve: "meg fogjuk védeni a magyar akácot, az akácmézet" és a munkahelyeket is. Szerinte nincs szükség arra, hogy az EU-ból mondják meg, Magyarországon lesz-e a akác vagy sem.

 

Forrás: MTI

 

Kapcsolódó:

 

Erdészettudományi és erdőökológiai szakmai vélemény a Flórakonferencia fehér akác állásfoglalásáról. FATÁJ 2014-04-07

Mi is a felelőtlenség akác-ügyben? Néhány észrevétel a gazdálkodó szemével az akácvitához FATÁJ 2014-04-07

Vita az akácról az OzoneNetworkTV műsorán FATÁJ 2014-03-20

A Magyar Női Unió kiáll az akác mellett FATÁJ 2014-03-17

Magyarország megakasztotta az idegenhonos özönfajok EB javaslat vitáját FATÁJ 2014-03-13

Az EU-nak semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek FATÁJ 2014-03-12

Fehér akác - Brüsszel figyelembe veszi majd a társadalmi és gazdasági megfontolásokat FATÁJ 2014-03-12

Flórakonferencia és Akác Vitafórum FATÁJ 2014-02-21

Akác Koalíció tagjai aláírták az akác és az akácméz hungarikum kezdeményezését FATÁJ 2014-02-07

A VM gondoskodik az akácról FATÁJ 2014-02-04

Százmillió forintos forrás a méhészeti ágazat versenyképességének növelésére kormany.hu 2014-02-02

Megalakult az Akác Koalíció FATÁJ 2014-01-27

Legyen az akác hungarikum 2014-01-27 aláírási kezdeményezés

Magyar erdők megítélése / Az akác megítélése - online kérdőív FATÁJ 2014-01-22

Az akácüldözés megállítására szólított fel Glattfelder Béla FATÁJ 2014-01-17

A faültetvényekhez FATÁJ 2014-01-17

EU az idegenhonos özönfajok ellen FATÁJ 2014-01-02

 

HUNGAROBINIA