2020-10-07

Szoftver végzi a fafaj-meghatározást/felismerést

Az illegális fakitermelés követéséhez szükség van úgynevezett faanatómusokra, akik képesek megállapítani, hogy a jellemzőik alapján melyik fa milyen területről származik.

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on


Miután azonban az ilyen szakértőkből világszerte nagyon kevés van, így a holland Leiden Institute of Advanced Computer Science (LIACS) és a Naturalis Biodiversity Center munkatársai nemzetközi tudósokkal közösen kifejlesztettek egy alkalmazást, amely megtanulja a faanatómiát, majd minden korábbinál pontosabban ismeri fel a különböző fákat.

 

Akár évekig is eltarthat, mire egy faanatómus igazán jól megismeri a különböző fák tulajdonságait. A szakemberek nem is tudnak minden tulajdonságot precízen meghatározni, például néha már a fafaj megállapítása is komoly nehézségekbe ütközik, amely végképp megnehezíti az illegális fakitermelés elleni harcot. Ezért merült fel, hogy a faanatómusoknak és az informatikusoknak együtt kellene dolgozniuk azért, hogy megalkossanak egy jobb felismerését lehetővé tévő szoftvert.

A munka azzal kezdődött, hogy a kutatók a meglévő adatbázisokból összegyűjtötték 112 fafaj tulajdonságait és azokat 20-20 mikroszkopikus keresztmetszeti képpel illusztrálták. Ezután egy mély tanulási algoritmus megtanulta ezeket a jellemzőket és végül sikerült 96,4 százalékos pontosságú felismerési arányt elérnie. A szakértők a létrehozott új adatbázist folyamatosan bővíteni akarják, míg a programot tovább képeznék, hogy még hatékonyabbá tegyék és még pontosabb felismeréssel rendelkezzen. A referencia-adatbázishoz hozzáférést kapnak majd a vám- és pénzügyőrségek, valamint más szervezetek, hogy így váljon könnyebbé az illegális fakitermelése kiszűrése - különösen a rendkívül értékes fafajok esetében.

Forrás: sg.hu