2020-09-17

Így kerülhető el a több százezres bírság!

2021. január elsejétől országszerte betiltják az avar és a gallyak égetését, számos önkormányzat azonban a kérdést már korábban rendeleti úton szabályozta, így az ország jelentős részére most is érvényben van a tilalom. De mihez kezdjünk az őszi kerti munkák során felhalmozódott zöldhulladékkal? A STIHL szakértői erre is tudják a választ.

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on


Az Országgyűlés júniusban döntött úgy, hogy betiltják a kerti hulladék égetését, melytől a levegő minőségének jelentős javulását várják, de így kívánják védeni az égés során a levegőbe kerülő károsanyagoktól a lakosság egészségét is.

 

Fenntarthatóság és egészségvédelem

 

"Az avarégetés szabályozása jelenleg önkormányzati hatáskörbe tartozik, így bár az országos tilalom csak 2021. január elsején lép életbe, számos településen már ma is büntetik a zöldhulladék égetését" - mutatnak rá a STIHL szakértői, hozzátéve: környezetvédő szervezetek és más civil szövetségek már korábban is jelezték, hogy a területen azonnali beavatkozásra van szükség. A rendelet megszegése akár több százezer forintos bírságot is maga után vonhat.

A levegő védelméről szóló kormányrendelet kiterjesztésével újabb nagy lépést tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentésére, hiszen jelentős mértékben mérsékelni tudjuk a levegőbe kerülő károsanyagok mennyiségét. A környezetünk védelmén túl azonban saját egészségünket is óvhatjuk azzal, ha nem égetjük el a zöldhulladékot, hiszen az így felszabaduló anyagok káros hatással vannak a tüdőre, az agy működésére, sőt, akár még a hormonháztartásunkra is.

 

Így hasznosítható a zöldhulladék

 

"Az ősszel nem csak a kerti munkák során keletkezik zöldhulladék, hanem a fák természetes lombhullatásával is olyan nagymennyiségű avar keletkezik, aminek az összegyűjtése kifejezetten nagy kihívást okoz sokak számra. A lombfúvók azonban pillanatok alatt egy kupacba terelik a leghullott faleveleket, amiket aztán bezsákolhatunk, vagy komposztálásra is felhasználhatunk" - magyarázzák a kertészeti vállalat szakértői.

A metszés során keletkező gallyakat nagyteljesítményű aprítóval feldolgozhatjuk, ezekből pedig mulcs keletkezik, ami szintén alkalmas komposztálásra, de akár megfelelő eszközök használatával brikettálásra is felhasználható. A munkafolyamat során keletkező újrahasznosított anyag segítségével télen otthonunkat fűthetjük, jelentős rezsiköltséget megtakarítva.

"Az önkormányzatok zöme segíti a lakosság zöldhulladékának összegyűjtését azzal, hogy lehetőséget biztosít az úgynevezett biológiailag lebomló zsákokba gyűjtött avar és aprított gallyak elszállítására" - húzzák alá a STIHL-esek, megjegyezve, érdemes előzetesen tájékozódnunk az önkormányzatnál, ugyanis több helyen még a zsákolás sem kötelező, elegendő egy előre meghatározott helyre kihelyezni azt. Amennyiben azonban ez nem lehetséges, keressük fel a hozzánk legközelebb eső hulladékégetőt vagy komposztálótelepet, ahol a zöldhulladékot megfelelő, környezetbarát módon hasznosítani tudják.

+1 TIPP

Fűgyűjtőkosaras fűnyíróval a lehullott leveleket is könnyedén összegyűjthetjük. Az ősz folyamán, egészen addig, amíg még nő a fű, és nyírni kell, a fűnyírással a leveleket is felszippanthatjuk. A STIHL fűnyírógépek fűgyűjtő kosara tökéletesen megfelel erre a célra. A fűnyíráskor azonban fontos, hogy a gyep és az avarréteg is száraz legyen. A nedves, összetapadt leveleket nem ajánlott a fűnyíróval összeszedni.

További információk a gépekkel kapcsolatban: stihl.hu

 

További profi kertápolási tippek a stihlnemzedekek.hu/kertapolasitippek weboldalon és a STIHL KertÉRTŐK podcast epizódokban.

 

STIHL KertÉRTŐK a SPOTIFY-on

STIHL KertÉRTŐK a SOUNDCLOUD-on

STIHL KertÉRTŐK az ITUNES-on

STIHL KertÉRTŐK a Youtube-on


A STIHL-ről

A Stihl International GmbH mezőgazdasági, erdészeti és kerti gépek gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozik. 1926-ban alapították, máig 100%-ig családi kézben van, jelenleg több mint 160 országban képviselteti magát. A magyar leányvállalat, az Andreas Stihl Kft. 1991 óta van jelen Magyarországon, ma már 300 szakkereskedéssel és 140 szakszervizzel. Az Andreas Stihl Kft. a motorfűrész és benzinüzemű fűkasza szegmensében, valamint a motorfűrész-vezetőlemezek és -láncok értékesítési területén piacvezető.

A vállalat a STIHL Timbersports nemzetközi sportfavágó versenysorozat névadó szponzora is.

(x) Andreas Stihl Kft.