Varga Anna: fáslegelők, legelőerdők, erdei legeltetés - PhD védés

Erdész körökben többen is ismerhetik Varga Annát, aki az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa. Kutatási témája a fáslegelők, legelőerdők és erdei legeltetés, melyekkel kapcsolatban már több erdészeti rendezvényen is részt vett, illetve szerepelt. Január 22-én Pécsett, a PTE TTK Kari Tanácstermében lesz PhD értekezésének nyilvános vitája.

Meghívó Varga Anna nyilvános védésére

PhD tézis füzet_Varga Anna

Az értekezés tézis füzetéből az új tudományos eredmények összefoglalása:

1. Megállapítottuk, hogy 1940 és 2014 között a kárpát-medencei hagyományos legeltető állattartás során használt élőhelytípusok között a fáslegelők, cserjések, erdők és erdőszélek is jelentős szerepet játszottak mind a szarvasmarha, a juh és a sertés esetében. A fáslegelők legeltetése jellemzően a május és augusztus közti időszakban, míg az erdőké és erdőszéleké késő ősszel, télen, illetve juhok esetében kora tavasszal volt meghatározó.

2. Elkészítettük a jelenlegi magyarországi fáslegelők térinformatikai adatbázisát, melynek részeként a fáslegelőket egyenként lehatároltuk és jellemeztük. Jelenleg kb. 33 000 ha fáslegelőt tartunk nyilván, melynek 88%-a 50 évvel ezelőtt is fáslegelő volt.

3. Feltártuk, hogy az elmúlt 200 esztendőben a fás-erdős legeltetési rendszerek országos szinten alapvető fontosságú szereppel bírtak a tájhasználatban, az erdő- és legelőgazdálkodásban. Bizonyítottuk, hogy a fás-erdős legeltetési rendszerek reziliens adaptálására való tudatos törekvés már legalább 150 éve elkezdődött hazánkban. Ezen innovációk hatásait a mai napig lehet érzékelni a tájszerkezetben és a fáslegelők növényzeti jellegében (pl. hálózatos-ligetes szerkezet, idős terebélyes akácok, szárnyékerdők).

4. Megállapítottuk, hogy a fás-erdős legeltetési rendszerek esetében a három legfontosabb történeti fordulatot országos szinten (1) a legelők és erdők elkülönözése, (2) a használat felhagyása, illetve (3) a területek újbóli haszonba vétele jelentette.

5. A fás-erdős legeltetési rendszerekre vonatkozó néprajzi és történeti források alapján megállapítottuk, hogy a rendelkezésre álló adatok részletesen bemutatják a gazdálkodás gyakorlati jelentőségét és rendszerét, de nem alkalmasak a tevékenységek vegetációra tett hatásának pontos rekonstruálására. Ennek hátterében az is áll, hogy a fáslegelő és legelőerdő megnevezések használata keveredik, e fogalmak nehezen definiálhatók, miközben a hagyományos tájhasználat szereplői e két fogalmat nem különítik el.

6. Jelenleg is élő hagyományos ökológiai tudás összegyűjtésére és tájtörténeti források elemzésére alapozva részleteiben feltártuk, hogy mit jelent a fáslegelők esetében a P45 Á-NÉR definícióban "az emberi használat" általi meghatározottság. A legfontosabbak (1) a tölgy- és vadgyümölcsfák előnybe részesítése, (2) a fák egyedi kezelése (ültetése, nevelése, botoló, csonkoló vágása) és (3) a cserjeszint irtásának és meghagyásának az összehangolása a csemeték és a gyepszint védelme érdekében.

7. Kimutattuk, hogy a fáslegelőkkel kapcsolatos hagyományos ökológiai tudás még élő tudásforma napjainkban is, mellyel elsősorban a hagyományosan legeltető pásztorok rendelkeznek. Számszerűsítve is kimutattuk, hogy természetvédelmi őrök a gyakorlati tudáselemek terén megközelítik a pásztorok tudását. Mindez rámutat arra, hogy a hagyományos ökológiai tudás átadásában és hosszú távú fenntartásában a felhagyott tájhasználati módok, mint például a fáslegelők használatának újraélesztése kulcsfontosságú szereppel bírhat.

8. Feltártuk a fáslegelők megőrzésével kapcsolatos ökológiai, természetvédelmi problémákat országos és helyi szinten. A legfontosabbak: (1) a tájhasználat felhagyása és az emiatt bekövetkező becserjésedés, beerdősülés, (2) a részben ebből is adódó jogszabályi akadályok, (3) a megfelelő tudással rendelkező pásztorok hiánya, illetve (4) az agrártámogatásokhoz kapcsolódó előírásokban a táji, élőhelyi és kulturális adottságok figyelmen kívül hagyása.

Forrás: MTA, Varga Anna