Faházak a paneltetőn

Fotó: Szaszák György

- Az ott a népi építészet emlékműve - tájékoztat nem sokkal később, immár a helyszínen Tomás Dzadon képzőművész és ötletgazda. - Nyolc éve dédelgettem magamban ezt a különleges tervet. Ugyanis születésem óta mindig panelházban éltem - idézte az előzményeket. - Prágai egyetemi hallgatóként motívumkereső barangolásaim során gyakran megfordultam a liptói és az árvai falvakban, ahol megcsodáltam a gyönyörű faházakat, a népi építészet ottani remekeit.

Ott döbbentem rá, mennyire sivárak főleg "a szociban" felhúzott szürke, uniformizált panelrengetegek, amelyek az ott lakók életminőségét is beárnyékolják, miközben vidéken még a fából készült csűrökből is a mesterek lelke sugárzik. Úgy akartam megszépíteni a poprádi lakótömbünket, hogy ilyen faépületeket emeltettem volna a tetejébe. Gyönyörűen harmonizáltak volna a közeli tátrai tájjal. Szülővárosomban sajnos élesen ellenezték ezt a tervet, amelyről azonban nem mondtam le, pedig több helyen is csodabogárnak, olykor őrültnek tartottak.

Sok kilincselés után végül a Kassa Európa Fővárosa projektmenedzsereinél találtam nyitott kapukra. De az akadályok csak fokozatosan hárultak el. Meg kellett győznöm a skanzent fenntartó önkormányzatokat, hogy nemes célra szállíttatnék el faházat és facsűrt. Még nagyobb erőfeszítésembe került a kiszemelt panelházak lakóinak a meggyőzése. Négy helyen nemet mondtak, végül az ötödik próbálkozásom sikerrel járt.

Mindeközben szponzorokat is kellett találnom, mert az egész művelet hetvenezer eurót emésztett fel, s annyi pénzt a kassai támogatóim nem tudtak előteremteni. Nemrég azonban összegereblyéztem a teljes összeget. A három kiszemelt épületet a liptói faluban szakemberek szedték szét, a kassai lakótömb parkolójában ácsok, hegesztők és más szakemberek szerelték össze, majd pedig óriásdaruval helyezték el a panelház tetejére.

Kisebb közvélemény-kutatást tartottam a lakók között.

- Nagy attrakció, annyi szent, de Kassán sosem voltak ilyen faházak, ezért a szellemi hagyományainktól idegenek - mondja magyarul egy idős hölgy. Barátnője bólogat: - Kassa igazán gazdag hagyományokkal rendelkezik, azokkal kellene büszkélkednünk, nem ilyen öncélú mutatvánnyal - közli határozottan.

- Én Jánosík szülőfalujából, Terchováról származom. Valóságos csoda, hogy amint kinézek az ebédlőből, gyermekkorom épületei elevenednek meg! - lelkendezik az egyik távolabbi panelházban élő férfi.

- A lakótelepünket ugyan a második világháború véres csatáját idéző, dargói hősökről nevezték el, de a szlovákok is csak Furcsának hívják. Valamikor itt ugyanis erdő volt, ahol furcsa dolgok, rablások, gyilkosságok történtek, szerelmi légyottok zajlottak. Most egy újabb furcsa esemény tanúi lettünk - meséli Bohuslav Stolfa tömbbizalmi. A lakók pillanatok alatt kérdésekkel halmozzák el: - Úgy tudom, hogy a házunk tetejére a fagerendákat összefogó acélkonstrukcióval együtt összesen mintegy 40 tonnás súly nehezedik. Kibírja ezt az épület?

- Neves statikusok vizsgálódtak, s oszlatták el a hasonló kételyeket - hangzik a határozott válasz. - Meddig marad ez a furcsa páros? - szegezik a kérdést az ötletgazdának: - Legalább két évig szeretném fenn hagyni a három faépületet, azután majd újra a lakókkal közösen döntünk a továbbiakról. Néhány sóhaj és csend fogadja a válaszát.

Forrás: NOL