2013-11-11

400 közfoglalkoztatott az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél

Elindult az ÉSZAKERDŐ Zrt. téli hathónapos közfoglalkoztatási programja, április végéig 400 ember jut erdei munkához Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 330 főt november elsejétől foglalkoztatunk, további 70-en pedig januárban csatlakoznak majd hozzájuk. A közfoglalkoztatottak a megye 58 településéről kerülnek ki.

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on
Megosztás az IWIW-en


A program költségvetése 233 millió forint, a pénz a Belügyminisztérium támogatásából származik - ismertette az adatokat Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

 

A közfoglalkoztatottak napi nyolc órában dolgoznak. Vágástakarítás, talajelőkészítés, bozótirtás - csak néhány a fontosabb feladataik közül. Ezeken túl például utak karbantartásában és síktalanításában, valamint vadkárelhárításban, vadvédelmi kerítések bontásában is részt vesznek. A program részeként 200 ember számára szervez oktatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. december 1. és 2014. március 31. között. A legtöbben, 160-an motorfűrészkezelő képesítést szerezhetnek, 20-an faipari gépkezelő-, 20-an pedig számítógépkezelő tanfolyamot végeznek el.

 

Zay Adorján emlékeztetett arra, hogy a szeptember végén lezárult héthónapos közfoglalkoztatási programban 560 ember dolgozott az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél.

Forrás: Északerdő Zrt.