2012-06-18

Házi (céges) erdészverseny a Bujáki Erdészetnél

2012. május 10-11 között rendezték a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. házi erdészversenyét, amely válogató volt az Év Erdésze Országos Erdészversenyre.

A cikk megosztása:Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on


A HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és az OEE Budapesti HM-Csoportja közös szervezésben bonyolította le a rendezvényt, amelynek a Bujáki Erdészeti Igazgatóság biztosított remek helyszínt, Bujákon. A versenyzők a Lovasberényi, Süttői, Uzsai, Táborfalvai és a Bujáki Erdészettől érkeztek 10 fős mezőnyt alkotva.

 

A verseny csütörtök délelőtt koronglövészettel kezdődött, ebéd után a szilosi vadászházban felismerési feladatokkal majd szakmai írásbeli feladatmegoldással folytatódott. Másnap 8 állomáshelyen adtak számot szakmai tudásukról a versenyzők, ahol többek között a választékolás, famagasság- és fatérfogatbecslés, távolság- és trófeasúlybecslés, trófeaminősítés, állományleírás, gyérítésjelölés, szálalás jelölése volt a feladat.

 

A versenyzők felkészülten és eredményesen teljesítették a kijelölt feladatokat. A kialakult eredménysorrend:

 

1. Bartus Bence (Bujáki Erdészeti Igazgatóság)

2. Kónya László (Lovasberényi Erdészeti Igazgatóság)

3. Albert Péter (Süttői Erdészeti Igazgatóság)

 

Az ünnepélyes díjátadón Keresztes György vezérigazgató-helyettes megköszönte a lelkiismeretes és precíz munkát, a jó megoldásokat és átadta az értékes díjakat, okleveleket.

 

A verseny lebonyolításában segítségünkre volt a mátrafüredi szakközépiskola oktatója, Vadász László, a Ipoly Erdő Zrt. Nyugat-Cserháti Erdészetétől Burián Gábor és Majoros Zsolt, a CGPI-től Tóth Béla Ákos, helyi csoportunk nyugdíjasai Pálhalmi János és Palatitz Ferenc, akiknek ezúton is köszönetet mondunk. Természetesen elismerés illeti a házigazdákat a Bujáki Erdészeti Igazgatóság minden dolgozóját, akik mind a szervezésben mind a lebonyolításban kiemelkedőt nyújtottak.

Forrás: OEE

 

Ha tetszett a cikk ossza meg ismerőseivel: Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on