2012-01-12

VELUX Nemzetközi pályázat Építészhallgatóknak

A VELUX Cégcsoport 2004-ben a természetes fény jótékony hatásait és építészeti alkalmazási lehetőségeit kutatva indította útjára kezdeményezését, a Nemzetközi VELUX Díjat építészhallgatók számára. Az érdeklődést mutatja, hogy 2010-ben a megmérettetésre 55 országból közel 700 pályázat érkezett, 15 hazánkból.

A cikk megosztása:Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on


A korábbi két pályázaton pedig magyar díjazottak is szerepeltek. A 30 000 euró összdíjazású pályázat célja a hallgatók ösztönzése, hogy minél mélyrehatóbban ismerjék meg a napfényben rejlő építészeti lehetőségeket. A nemzetközi zsűri elismert építészekből és építőipari szakemberekből áll, melynek tagja Alvaro Siza portugál építész is.

2004 óta minden második évben meghirdetett pályázatra világ építésziskoláinak diákjai és tanárai közösen jelentkezhetnek. A pályázat témája, "A jövő fényforrása", mely a természetes megvilágítás lehetőségeire, fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyrehatóbban is megismerjék alkalmazását az építészetben.

A főbb fókuszterületeket az alábbiak alkotják:

- a napfény, mint természetes fény- és energiaforrás

- a napfény, mint a kellemes beltéri légkör kialakításában fontos szerepet játszó elem

- a napfény alkalmazási lehetőségeinek újragondolása városi és vidéki építészeti környezetben

- a napfény fontossága a fenntartható építkezésben

- absztrakt elképzelések úgymint természetes és mesterséges fény, nappal és éjszaka, bel- és kültér.

 

A 30 000 euró összdíjazású "megmérettetésen" a hallgatókon túl a nyertes projektek tanárai is díjazásban részesülnek. A verseny az Építészek Nemzetközi Szövetségével (UIA) és az Európai Építészeti Oktatási Szövetséggel (EAAE) együttműködésben zajlik.

 

A pályázatra regisztrálni 2012 februárj végéig lehet, a pályamunkák beküldésének határideje 2012. május 7.

(A pályíázati kiírás oldala a facebook rendszerében.)

 

Ezt követően a zsűri elbírálja a beérkezett projekteket, végül októberben egy nagyszabású rendezvény keretein belül kerülnek kiosztásra a díjak.

Forrás: faipar.hu

Ha tetszett a cikk ossza meg ismerőseivel: Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on