Gyászjelentés - prof. dr. Szodfridt István

Személyében a Nyugat-magyarországi Egyetem, az Erdőmérnöki Kar, a magyar botanikai tudomány, a vegetáció és az erdészeti termőhely kutatás iskolateremtő egyéniségét veszítette el. Neves professzorunktól 2011. május 30-án (hétfőn) 14 órakor a selmeci hagyományok szellemében Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem Bajcsy-Zsilinszky utcaifőépületének aulájában búcsúzunk. Hamvait, szűk családi körben, Balatonszemesen helyezik örök nyugvóhelyére.

Elhunyt professzorát a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Erdőmérnöki Kar saját halottjának tekinti.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik osztoznak a Család és az Egyetem gyászában.

Kérjük, hogy kegyeletüket koszorúk helyett egy szál virággal fejezzék ki.

EMLÉKE ÖRÖKKÉ SZÍVÜNKBEN ÉL!

A Gyászoló család és a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar

A hivatalos gyászjelentés ide kattintva tölthető le

Szakmai életéről rövid összefoglaló ide kattintva olvasható

Győrben született 1930. november 7-én. Erdőmérnöki oklevelét 1953-ban kitűnő eredménnyel szerezte. Öt évig a Keszthelyi Állami Erdőgazdaságnál, majd 25 éven keresztül az Erdészeti Tudományos Intézetben dolgozott. 1965-ban megbízták a kecskeméti Duna-Tisza közi Kísérleti Állomás megszervezésével és vezetésével. Ezt a feladatot közel két évtizeden át látta el. 1983-ban az Erdészeti és Faipari Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára lett. A gyakorlatban és tudományos munkássága során szerzett korszerű ismereteit több száz erdőmérnök-hallgatónak adta át. Botanikai, erdőtipológiai, termőhelyi, nyártermesztési, természet-védelmi és génmegőrzési kutatásokban ért el nemzetközileg is elismert eredményeket. Tudományos publikációinak száma, melyek egy része az általa annyira kedvelt Kecskeméthez, a Kiskunsághoz kötődik, meghaladja a kétszázötvenet, valamint több könyv és jegyzet szerzője. 1994-ben Bedő Albert Emlékérmet kapott, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.

"Feleségem és én is dunántúli lévén ismeretlen környezetbe érkeztünk, amikor 1965-ben Kecskemétre küldtek. Abban az időben az erdészetek számára az Alföld meghódítandó területet jelentett. A parlagon hagyott földek fölszámolása, a mozgó homok megkötése miatt erdőket akartunk telepíteni, ezért létesült a kísérleti állomás. Ehhez a feladathoz csak kevés ismerettel rendelkeztünk, azaz komoly kutatómunkát is igényelt célunk megvalósítása. A város nagy szeretettel fogadott bennünket. Az akkori tanácselnök, Reile Géza megkülönböztetett figyelemmel kísérte munkánkat, minden segítséget megadott, sőt, a megyei tanács és a pártszervek, valamint az erdőgazdaság üzemi emberei, köztük Szeverényi István erdészetvezető is támogattak bennünket.

Két gyermekkel jöttünk Kecskemétre. A városban az óvodai hely rendkívül szűkös volt, korábbi osztálytársam, a tanácsnál népművelési felügyelőként dolgozó Heltai Nándor közbenjárására azonban a gyerekek elhelyezése is megoldódott. Vele a mai napig tartó szoros barátság alakult ki. Neki köszönhetem azt is, hogy számos művész embert, többek között Weöres Sándort és feleségét, Fodor Andrást, Buda Ferencet, és egy japánból származó Bartók-kutatót is megismerhettem. Szeretettel emlékezem Rajz Istvánnéra is, aki a Kodály Iskolában fölkarolta gyermekeimet, azután a közelünkben lakó, finom lelkű kórusvezetőre, énektanárra, Párdányi Juditra, illetve Szappanos István festőművész-tanárra, aki nagyobbik fiammal megszerettette a linómetszés technikáját. Talán ezeknek a kapcsolatoknak is köszönhetem, no meg valószínűleg a szakmai tevékenységem, a tudományos ismeretterjesztésben végzett munkám miatt is, hogy két cikluson át a megyei TIT elnöki feladatait is elláthattam. Később, a 80-as évek elején már egyre inkább úgy éreztem, elég, ha csak a szakmával foglalkozom. Így amikor 1983-ban Sopronba hívtak, örömmel fogadtam el az invitálást. Tulajdonképpen hazajöttünk, s azóta is itt, a hűség városában élünk. 

Kecskemétet második hazámnak érzem. Életem szebbik felét ott töltöttem el. Egykori barátaimmal, munkatársaimmal, tanítványaimmal, így például Göbölös Antallal, Báldi Bélával, Kerekes Magdival, Molnár Ferencnével, Laczay Tamással, Gácsi Zsolttal és persze Heltai Nándorral ma is élő a kapcsolatom. S bár napjaim ma már főleg betegséggel telnek, az a lendület, ami az odaérkezésemkor megcsapott, ma is lelkesít. Most is épp egy, a város közelében fekvő erdőterülettel, a Talfája-erdővel kapcsolatos anyagot gyűjtök." - nyilatkozta Szodfridt István a 80. születésnapján a Hírös Naptár számára.

Forrás: OEE

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel: